#foci EB
Németország-Olaszország 1:1
Az olaszoknak újabb nagy akadályt kellett volna leküzdeniük, de Spanyolország után Németországon nem sikerült túljutniuk. Most találkozott először két csoportgyőztes az Eb során – a németek végül drámai büntetőpárbaj után jutottak a négy közé, ahol a Franciaország-Izland találkozó győztesével játszanak majd a döntőbe jutásért.
Bodnár Zsolt

Ez a 8 csapat igazolná le Dzsudzsákot
A Bursaspor elnöke elárulta, mely csapatok érdeklődnek a magyar válogatott játékosáért – olasz és német klubok is vannak köztük.
hvg.hu

Az Eb eddigi legjobb meccsén Wales szállította a bombameglepetést
Nem várt izgalmakat hozott a Wales-Belgium negyeddöntő: az első félidőben még a belgáknál volt az előny, de a félidő előtt még egyenlítettek a walesiek. A második játékrész aztán Wales mennybemeneteléről szólt, előbb Robson-Kanu talált be, aztán a csereként beálló Vokes döntötte el a meccset. A vége 3-1 lett, így Wales játszhat Portugáliával a döntőbe jutásért.
Bicsérdi Ádám

Büntetésre számíthat a lengyel és a portugál szövetség is
Az Eb-negyeddöntőn pályára szaladó néző és a pirotechnikai eszközök miatt indult mindkét szövetség ellen fegyelmi eljárás.
MTI

Wales óriási meglepetésre kiejtette Belgiumot is
A belgák ellen szenzációs meccsen fordítottak egygólos hátrányból, és végül 3-1-re nyertek a jóval esélyesebbnek hitt belga válogatott ellen. Az elődöntőben Portugáliával találkoznak.
Bicsérdi Ádám

Szalai Ádám: "Életem legszebb nyarát segítettetek összehozni"
Az idei Európa-bajnokság magyar szempontból egyik legszebb története Szalai Ádámé. A játékos a Facebookon köszönte meg a támogatást.
hvg.hu

Darvasi László: Az izgatottságról
Nem csak az utolsó alkalmaknak, de az utolsó alkalmak előtti alkalmaknak is megvan a maguk története.
Darvasi László

Így látja a magyar focicsapat sikerét a sportpszichológus
„A magyar csapat játéka nyomán megnőtt az én önértékelésem, önbizalmam is” – véli Hevesi Krisztina sportpszichológus, az ELTE oktatója, aki az EB alkalmából összefoglalta, miben más az idei bajnokság, mint a többi. Vélemény.
HVG Extra Pszichológia

Dzsudzsákék és a walesi csoda cáfolja a fanyalgókat
Magyar tündérmese, nagy bukások, minden eddiginél izgalmasabb mérkőzések és brutális szurkolói balhék – vége az Európa-bajnokság csoportkörének, összegeztük az eddig látottakat.
Bodnár Zsolt - Mizsur András

Beindult a Menj Ma Mackóban Melózni Mozgalom
Király Gábor és a magyar válogatott tiszteletére új munkahelyi divat született.
hvg.hu

Megsérült Böde Dániel
A Fradi csatára a hétfői edzésen szenvedett combsérülést, még nem tudni, játszhat-e a portugálok ellen szerdán.
MTI

Napi UEFA-bünti: a románokat és az albánokat is vizsgálják
Az albánok 1-0-s győzelmével zárult mérkőzésen mindkét csapat szurkolótábora rendetlenkedett, indul is az eljárás.
hvg.hu

Még egy napig biztos izgulhatunk a magyar továbbjutásért
Az Európa-bajnokság 11. napján Anglia elangliázta a nagy lehetőséget – és ezzel a biztos magyar továbbjutást is. Wales az első Eb-jén csoportelsőként jut tovább, az ötlettelen oroszok pedig végül kizárás nélkül búcsúzhatnak.
Bodnár Zsolt

100 ezer euróra büntették a horvát futballszövetséget
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a franciaországi Eb-n történt szurkolói rendbontások miatt százezer eurós büntetéssel sújtotta horvát tagszervezetét.
MTI

UEFA: Jó döntés volt bővíteni az Eb mezőnyét
Az UEFA versenyigazgatója szerint ezt igazolja az a tény is, hogy a torna csoportszakaszának záróköre előtt a legtöbb csapatnak még van esélye a továbbjutásra, és a korábbi kontinensviadalokhoz képest szorosabbak a meccsek.
MTI

EURO 2016, 11. nap - percről percre
Most a B csoporton a sor, Anglia és Wales a saját sorsáról dönthet, de még a szlovákok is húzhatnak egy meglepetést. Ha az angolok nyerni tudnak, az egyúttal azt is jelentené, hogy Magyarország 4 ponttal már biztosan bekerülne a legjobb 16 közé.
Bodnár Zsolt

Videó: Így juthatunk tovább a csoportól az Eb-n
Az UEFA egy percben magyarázza el, milyen módon dől el a nyolcaddöntőbe jutás.
hvg.hu
